A városból nem volt egyszerű kikeveredni, de végül is sikerült. Köszönhető annak is, hogy Imre tud spanyolul, megkérdezte merre az arra. Mivel latin nyelvcsaládhoz tartozó területeken vagyunk, mind az olaszoknál, mind itt, rengeteg hasonló szó van és jelentésük is általában ugyanaz. Legalábbis annyira elég volt, amennyire nekünk kellett. Viszonylag hamar elértük Montpellierbe. Meg kell találnunk Béziers felé vezető utat, de ha Perpignan ki lenne táblázva az még jobb lenne. Nagy a forgalom, néhol félpályára szűkül, javítják az utakat. Jó lenne kikeveredni innen minél előbb! Lassan araszolgatunk, kúszunk ki a városból, már látjuk a csomópontot, nagyon kell majd figyelnem a táblákat, hogy jó fele térjünk le. Na hiszen! Annyi elágazás, lefelé, felfelé menő utakkal...és ami nekünk kell nincs sehol. Csak az autópályára vezető utat jelzik, a nem fizetős sehol! Kénytelenek vagyunk vissza fordulni az első adandó alkalommal, és újra bemenni a városba, hátha nem is erre kell jönni. Igen, idáig oké, eddig jól jöttünk, és egy idő után látjuk, megint ugyan oda lyukadunk ki. Megint vissza, már harmadszorra....n e m l é t e z i k , hogy nem találjuk meg az utat, valahol a városban kell biztos más fele menni...de hát a táblák egyértelműen mindig oda vezetnek ki, az autópályához. Na most akkor mi van? Megelégeltük, párom megkérdez valakit...nem lettünk okosabbak...jó fele megyünk állítólag...ez már gáz! Negyedszerre megyünk át azon a városrészen, negyedszerre hagyjuk el a várost, negyedszerre hajtunk át a csomóponton, s negyedszerre a hídon ami a pályára visz, és szintén ennyidszerre vissza.! Na most már elég volt ebből! Rettenetesen feszültek vagyunk! Inkább leállunk egy félre eső helyen kifújni magunkat. Lassan lenyugszunk. Lépésről lépésre vissza idézzük az utat, de nem jutunk előbbre elméleti síkon sem. Már még viccelődünk is, hogy mi van itt, ami nem enged el minket? Valami miatt itt kellene maradnunk? Mintha valami folyton vissza rántana bennünket Nem tudjuk, de ide majdan valamikor vissza kell térnünk, mert itt van valami....lehet, hogy erre felé lakik az a világhírű lovas Pignon, aki bámulatosan bánik a lovaival és olyan elképesztő mutatványaik vannak.(Imre szívesen dolgozna a lovaival)..hmm, nem tudjuk, csak azt, hogy most már több órája próbálunk kijutni a városból, s tovább haladni. Immáron lenyugodva, Imre kérdezősködik, eredmény: semmi. Mindenki azt az utat mondja. De mi nem dőlünk be! Nem ám! Ötödszörre már nem! Mígnem egyszer csak egy fiatal srác, mondja, hogy kövessük, Ő is arra megy! Nincs mit tenni, ha ki akarunk innen jutni, rá bízzuk magunkat...jól tettük. hát! Soha nem találtuk volna meg a kivezető utat! Eldugott mellékutakon jártunk, de meglett az a fránya út. Intve a srác mutatta, hogy ez az, mi meg nem győzünk neki hálásan hadonászni, ,,hogy nagyon köszönjük! " Fellélegezve hajtottunk tovább...rá az autópályára....! Na ez már több a soknál! Rájöttünk arra a fizetős útra, amit elakartunk kerülni. Most mi a fene lesz? Pénzünk alig, sőt! Kenyér vétel után pár cent maradt, üzemanyag még van, félig a tank. Ami még biztató, de hogy fogjuk kifizetni a pálya díjat? Le kell állnunk a legközelebbi pihenőbe! Huhh, még a tenyerem is bele izzad ! Az idegesség és az ebből adódó izgatottság szinte úrrá lett rajtam, nagy levegőket kellett vennem néha. De csöndben maradtam, meg nem szólaltam, tudtam, hogy Imre is nyugtalan,(bár Ő nagy ritkán az) nem lenne ildomos most bármit is mondani. Nem mintha ordibált volna, de nem szereti, ha aggódom. ( én sem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése