Kívül – tiszta – harmónia kontra valóság... 72.

Mikor Párom és a fiatal leányzó kibeszélgette magát, Imre elmondta nekem, hogy miben tudnak segítséget nyújtani. Lefürödhetünk, kapunk meleg ételt és útravalónak néhány szendvicset. Mosni nem, sajnos nem tudunk már ma, mert nem férünk bele az időkeretbe. Azt előre kell egyeztetni, hogy mindenki sorra tudjon kerülni a héten legalább egyszer. Eh, sebaj! Még van egy váltás fehérneműnk, amit most fürdés után feltudunk venni, majd most miután lefürödtem kilötykölök néhány szennyest, majd megszárítom valahogy az autóba. Már a tudat is felvillanyoz, hogy rövid időn belül meleg vízben áztathatom magam és meleg étel kerül a gyomromba. Külön van a férfi és a női fürdőszoba, így nem sokat kell várnunk. Én előbb bejutok, mint Párom az Ő részlegébe. Mielőtt bemegyek kaptunk külön- külön kis kosárkába tisztálkodó szereket, papucsot, törölközőt. Magamra zárva az ajtót egy nagy tusolórész, egy vécé, mosdó és tágas hely fogad. Remek! tisztának tűnik és az is megnyugtat, hogy fertőtlenítő szagot is érzek. Szó szerint lehányom magamról a már rám gyógyult ruhadarabokat, hümm nem is szaglok annyira. A kapott papuccsal és törölközővel dilemmában vagyok. Használjam, vagy se? Csak fertőtlenítik! ??Á, inkább nem. Nem kockáztatok. Így is mikor nyilvános helyre kell bemennem a dolgom végezni és ott mosakodni, mindig ügyelek arra, hogy ha lehet minél kisebb esélyt adjak magamnak bármiféle nem hasznos baci találkozásával. Majd belelépek a cipőmbe és használom a saját törölközőmet. Biztos, ami biztos. Hajj, ez valami mennyei! És még forró víz is van....Nem tudom mennyi idő telt el, hogy a zuhany alatt állok, de többször lecsutakolom magam- mint aki az elkövetkezendő időszakra már előre lefürdik. Viszont a hajam nem mosom meg, mert nem kaptam hajszárítót, lehet, hogy nincs is. Mindegy nem kockáztatom meg, hogy tényleg nincs és vizes fejjel keljen kimennem az esti alig 10 fokos hőmérsékletbe. Még bírja. Bár igaz, ami igaz: elvagyok képedve magamon ebből kifolyólag is, mert hetente minimum egyszer ennek előtte azért mostam hajat. Mi mindent kibír az ember, ha rá van kényszerítve? Immár tisztán, frissen vonulok ki a zuhanyzóból, egy szatyorban a szennyes, másikban a kimosott fehérneműk társaságában. Visszaadom köszönettel kísérve a kapott dolgokat, Párom sehol, még biztos bent van, én addig elpakolok a magunkkal hozott táskába. Csaknem büdösödik be semmi addig, míg vissza nem érünk az autóhoz. Aztán visszamegyek a váróba a megújulás érzetével. Arcom, bőröm kipirult és jól eső bágyadtsággal huppanok bele egy kényelmes fotelba. Nagy a nyüzsi, nevetgélés, kiabálás innen-onnan, de nem zavar. Még van valaki a váróba. Egy fiatal, angol srác. Gitározik és énekel, vagyis hát inkább gyakorol.. eddig csak úgy magát szórakoztatta, de most, hogy én is ott vagyok és figyelem- engem is. Felismerem a „szállj csengő”dallamát és néhány pillanatig elérzékenyülök. A srác néha rámpillant -pláne, mikor sikerül neki hibátlanul végig játszani egy dallamsort -és olyankor egymásra mosolygunk. De jön a Párom és elillan ez a különleges varázs. Ezt a varázst a zene okozta és az, hogy hiába nem értjük egymás nyelvét, de vannak ismert dalok, muzsikák, amit mindenki ért. Párom megjövetele vissza ránt a valóságba és elpakolom az Ő cuccait is, aztán leülök mellé, ki szintén figyeli a gitározást. Szerinte még sokat kell ezt még gyakorolnia. Hát nem egy spanyol gitár-virtuóz- az igaz-, de azért fellehet ismerni, hogy mit játszik. Szerintem. Aztán a srácot hívja valaki, Ő elmegy, mentében még egymásra mosolygunk. Mondom Páromnak, hogy szimpatikus egy gyerek és van benne valami kellemes érzetet keltő. Lehet, de látszik rajta, hogy valaha drogos lehetett, és most ezzel foglalja le magát több kevesebb sikerrel. Ha nem ismerném Imrét még azt hinném, hogy a féltékenység szól belőle. De ismerem. És tudom, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, csak a tényekről, amit lát egy emberben, emberből.