Ahogy átnézi az útleveleinket, közben be nem áll a szája. Párom néha válaszol, de látom rajta, már nagyon szabadulna. De végre eljön a pillanat! Visszakapjuk egyetlen valamit is érő okmányainkat, s néhányszor elismételt gracias, Adíos után végre mehetünk dolgunkra. Huhh, ez egy kicsit meleg helyzet volt, kérhette volna az autópapírjait is, de nem tette, ennyi fontoskodás kielégítette a rendőrbácsit. Mert Párocskám szerint csupán csak erről volt szó, nem többről. Míg a másik rendőr bement, mert nem tartotta fontosnak kifélék, mifélék vagyunk, addig a másik igen. De nem számít, ha neki ez kellett akkor mi megadtuk neki a lehetőséget a kibontakozásra. Inkább hálásak vagyunk. A kocsi felé tartva elmesélte Párom mindenáron ráakart beszélni Minket arra, hogy menjünk vissza Franciaországba, vagy Olaszországba, ott van munka, itt szinte semmi. Udvariasan meghallgatta, de elmondta Neki, hogy Mi nem adjuk fel, biztos találunk valamit. Sok szerencsét kívánt hozzá, miután látta elszántak vagyunk.
Mivel persze még kannánk sem volt, a benzinkúton kapott palackban hozott Párom üzemanyagot, ami két liternyi, elég lesz a benzinkútig. Majd akkor tankolunk még rá.
Párom megetette az autót, na most már minden megvan ahhoz, hogy elinduljunk! felkiáltással....nem indulunk el. És most vajon miért nem?
Találgatni tudunk csak. Előjött megint az a baja, ami odahaza is kellemetlenné tette életünket? Egy napi állás után már merült annyit az aksi, hogy már nem tud beindulni? Tényleg mi lehet a baja? Önindító? Akkumulátor? Vagy más elektromos kütyüje ment tönkre? Ezt valószínűleg nem most fogjuk megtudni biztosra. De talán van megoldás. Talán. Kétesélyes, mint minden, de meg kell próbálni.
Be kell tolni az autót, nincs mese! Ezt az esélyt meg kell adni neki, meg persze magunknak is. Rendben, de mivel a kombi csomagtartója tele cuccal, s még a hátsó ülés is, nem könnyű feladat. Hisz mikor üres volt az autó odahaza 3-4 -en is alig bírtuk lendülettel tolni! Na de Kedvesem a szavaival lendületet ád nékem , s nem ellenkezek, nem akadékoskodok, próbáljuk meg alapon inkább minden erőmet beleadva hátulról tolom, miközben Ő a kormányt fogva, hogy kanyarodjon az a fránya kerék, s irányba kerüljön az autó, ő is hasonlóképpen tesz. Késő van már, autó alig jár erre, attól nem kell most tartanunk, hogy feltartunk bárkit is. Pár méternyi minden erőbedobás, s majd betojás után sikerül célirányba kerülnünk. 'Na még egy kicsit, mindjárt elérjük a lejtőt!'- levegő kapkodásos felkiáltással él Párom, de Nekem is muszáj kilihegni magam. Basszus! Hát nagyon nehéz! Na! Igyekszem levegőt venni, s azt szabályozni, félig görnyedt állásban, kezeim térdemen.
Eközben megjelenik egy fiatal srác, ki odajön, látván ténykedésünket, felajánlja segítségét. Gondolkodás nélkül kapunk rajta, Imre beültet az autóba, elmagyarázza, hogy hogy tegyem megfelelő időben, milyen módon, kettesbe az autót. Hűha, ilyet még nem csináltam! Izzad is egy picinyt a tenyerem. Most az ügyességemen is múlik az elindulás. Érzem tolják, egyre gyorsabban, hallom az ordítást- Most!- és én most ! ...csinálom amit kell.
Sikerült! Beindult! Alleluja! Remeg a lábam a gázpedálon, behúzom a kéziféket, de a gázról nem merem levenni a lábam.
Párom mondja, nyugodtan vegyem le,már nem fog lefulladni. Hallgatok rá, beül, és végre újra úton! Miközben elhagyjuk e zárt közösségű falut- mert így neveztük el Pals-t még egyszer hálásan köszönetet mondunk mindazoknak akik ma segítettek abban, hogy tovább mehessünk. Legfőképpen a nem tudjuk, hogy Pap volt e Emberkének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése