Telik az idő a nézelődéssel és ezáltal kiváltott megállapított tények átbeszélésével, miközben a sor kígyózásba kezd, már a fél udvart elfoglalva, így Imre elérkezettnek látja az időt, hogy mi is beálljunk a sorba- növelve a kígyó hosszúságát. Az ajtónál egyértelmű mozgolódás támad, arra utalóan, hogy végre elkezdik. Egyszerre négy-öt ember mehet be, akik teli szatyrokkal, tömött kis kocsikkal távoznak. Ők a kint lévő kíváncsi kérdezősködőkkel közlik az információt. Történetesen, ki mit kapott. Mi türelmesen várakozunk, emberünk ezidáig még nem mutatkozott mióta bement. Majd előkerül egyszer csak. Fel vagyunk készülve arra, hogy a legvégén, ha esetleg marad valami, akkor kapunk élelmet. De nem mondunk le róla, nem tartjuk reménytelennek, így nyugalmas türelemmel felvértezve állunk a sorba, ami lassan halad, vagy egyáltalán nem. Hiába látszik, hogy a be és kimenő forgalom élénk és folyamatos, de a sor, nem akar előttünk fogyni. Sőt! Még többen is lesznek. Ugyanis az arab nők csoportokba tömörülve állnak előttünk, keveredve a spanyolokkal és néhány kínaival. Ami nem is lenne baj, de ha jön egy újonnan érkező társuk, az beáll hozzájuk és ezért van az, hogy hiába a gyorsaság bent, kint nem hogy apadna az ember tömeg, hanem inkább nő. Előttünk. Na de mi mit is szóljunk erre? Csak magunk közt teszünk megjegyzést, nem úgy mint egy fiatal spanyol nő, aki a még fiatalabb állapotos húgával áll néhány emberrel előttünk a sorba. Gyanítjuk, hogy itt nem sokára vita fog kialakulni, mert egy ideje egyre hangosabban teszi a megjegyzéseket. Hát, igen. Jól sejtettük. És az, hogy vita lett, az enyhe kifejezés. -Na most láthatom, hogy milyen is a spanyol temperamentum! mondja mosolyogva Párom. Most aztán tényleg látom, és hallom. A fiatal nő egyre jobban hergelve magát gyors hadarással kiabál az arab nők csoportja felé, szemei már ennél jobban nem is tudnának kiguvadni, a nyakán lévő erek már pattanásig duzzadtak. Mintha a düh, ami benne van onnan akarna távozni. Nem is tudom, hogy vesz- e egyáltalán levegőt? Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem. És ahogy figyelek rá, azon kapom magam, hogy visszatartom a lélegzetem, mivel annyira figyelem, hogy mikor is vesz levegőt. Na de rövidre zárva: a vége az lett, hogy majdnem neki mentek egymásnak, mindenki a saját igazát szajkózva és csak a tömeg verekedésből azért nem lett semmi, mert bentről kijöttek a szervezők közül néhányan, kik rendre utasították Őket. Huh! Ezt megúsztuk. Szerintem sokan velünk egyetemben,- kik néma tanúi voltak e jelenetnek- fellélegeztek, mikor vége lett. Visszaállt nagyjából a rend, bár néha azért még oda oda szólogatnak egymásnak. De nagyon nem mernek már botrányt okozni, a fiatal nő is alább adta és az arabok sem szaporodnak. Előttünk. Csak mögöttünk. Mert megmondták nekik, hogy ha így folytatják továbbra is, mindenki el lesz küldve és senki nem kap semmit. Úgy hogy , ha élelmet akarnak tessék betartani az érkezési sorrendet! Ez nagy hatással van mindenkire. Így aránylag csendben halad a sor a maga módján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése