Nincs szezon, így nem sokan vannak az utcákon, legalábbis turisták nem. Érdekes jelenséget tapasztalok...a parton helyenként hatalmas homok kupacok vannak, több teherautónyi leborított homok. Megkapom kedves páromtól a kíváncsiságomra a felvilágosítást. Holt szezonba - ez jellemző minden üdülőhely tengerpartjára - mikor már nincs fürdőző, javítják a területet. Értem ezalatt: kotrókkal felszedik az ,, elhasználódott" homokot és az újabb adaggal összekeverve terítik el majd tavasszal, hogy mire jön a szezon bokáig süllyedő puha homokba lépdelhessenek a nyaralok. Hát, ez egy kicsit illúzió romboló -nekem legalábbis, aki szereti a természetes természetet -mintegy, látszik naiv vagyok, azt gondoltam ,hogy a tengerpart természetes képződmény , és valójában olyan, amilyennek látszik. Legalábbis a legnagyobb része. Úgy hordják a homokot bányákból, a sziklákat kitudja honnan, azok is mesterien felépítve, mintha ősidők óta ott lenne, közben meg ha közelebbről megnézed, látszik profin a természetességet utánozva vannak lerakva, sőt! van amelyik egymáshoz van habarccsal ragasztva, vagy mivel, mindenesetre malternak néz ki. Hát ez van! ...de attól függetlenül édes álom ez nekem :) ha önmagában a tengert nézem ... még jó, hogy azt nem tudja átalakítani az ember. ( bár ártani árt neki, sajnos ) Szóval találunk egy internet kávézót, Imre kinyomtat egy térképet Franciaországról, de valami nem lett oké, mert csak egyik felét nyomtatta ki, méghozzá a spanyol határhoz közelit, ami most kellene az nem lett meg. De nem akarunk sokáig vacakolni, elég drága hely, én még gyorsan annyit megteszek , hogy Kittinek válaszolok. Minden rendben, megvagyunk, majd jelentkezünk stb. Szívesen írtam volna Ágiéknak is, de ahhoz idő kellett volna, különben sem tudtam hogy fogjak hozzá.. lelkifurom volt , hogy pont a legjobb barátnőmet nem hívtam fel, mielőtt kiléptünk az országból....ez egy kicsit gáz, de abban bízom, hogy ha jól ismerem, nem fog megsértődni...iii..talán nem ...Ági ne haraguuuudj...bízom abban, hogy a legutóbbi ottlétünk miatt annyira még nem hiányzok neki...és mostanában annyi, de annyi gondja van szegénynek, biztos nem az a főbb hogy, mi van velem..de nem érzem emiatt jól magam, na hiába. Imre helyreteszi hamar bennem ezeket a dolgokat, és túllépek rajta, olyan Pató Pál urasan : ,, ej ráérünk arra még " Ami késik nem múlik. Szóval ideje tovább indulni, továbbra is a parti úton haladunk, néha szédítő magasságban, néha meg több kilométer hosszú alagútban. Mikor merre vezet az út. Közben a kilátás pazar, szikrázó napsütésben a végeláthatatlan tenger...ahh, háborgó lelkemnek gyógyír. Körülbelül félóra és átlépjük a francia határt. Viszlát Olaszország, majd egyszer vissza jövünk és megnézzük azokat a helyeket, amit szeretnénk. Talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése