A türelem eredményei... 69.

Végre! Itt vagyunk a Carritas irodájába és meglepő módon még az időpontot is betartva behívnak. Egy piciny irodába, amiben egy kedves, szimpatikus nő fogad. Leültet minket és kérdéseket tesz fel Imrének, ki aztán rendre módra elmondja jövetelünk okát. Nem szépít a helyzetünkön, miért is kellene, viszont azt nem mondja el, hogy csak két hete van újra az országban. Inkább arra teszi a hangsúlyt, hogy munkát keresünk, de nincs hol lennünk, az autóban lakunk, amivel nem tudunk tovább menni, mivel se pénzünk, se üzemanyagunk. És élelmünk is csak tegnap óta van egy kevéske, azelőtt már napokig éheztünk. Nagyon készséges a hölgy, elkéri az útlevelünket, Párom a spanyol személyiét is odaadja. Miközben veszi fel az adatainkat beszélgetnek. Nem értem pontosan miről is van szó, de látom, hogy kedvezően alakul a helyzetünk. Biztos lesz valami segítség. Nekem azt mondja, persze Imre tolmácsolásával, hogy figyeljem meg, megfogom tanulni a nyelvet és legyek nyugodt. Jó, én is úgy gondolom, hogy előbb-utóbb csak megtanulom a nyelvet és ideges abszolút nem vagyok, pláne most már nem, hogy látom jó helyen vagyunk. Aztán kimegy és mikor visszajön, észre veszem : kezében papírpénzt szorongat. Te jó ég! Pénzt is kapunk! De jó! Most aztán végképp nagy nyugalom lett rajtam úrrá. Imre azt mondta, hogy esetleg kapunk valamennyi összegben benzinutalványt, de ez még jobb annál is! Aztán megkapjuk a 20 euró mellé a további segítséget is. Négy-órára menjünk el erre a címre, itt keressük Teresa nővért, adjuk át neki ezt a levelet. Kapunk meleg vacsorát, le is tudunk fürödni és mosni is kitudunk. Nem ,aludni sajnos nem, az máshol van különböző helyeken a női és a férfi szállás. Sebaj, akkor mi ezt az éjszakát már utazással töltjük, menni minél előbb...indulni tovább. Sok szerencsét kíván, mi meg hálásan nagyon szépen megköszönjük és vidáman kilépünk nagy megkönnyebbüléssel az ajtón. Sikerült! Megkaptuk azt, amit szerettünk volna! Élelmet, tisztálkodási lehetőséget és ami a legfontosabb, hogy tovább tudjunk menni: pénzt. Imre beszámol még arról is, hogy a nő ajánlotta az önkormányzatot is. Mire Ő mondta neki, hogy ott már jártunk tegnap délelőtt, és mivel nem vagyunk itteni bejelentett lakosok, nem tudnak segíteni. Erre azt mondta a nő, hogy csak azt kellett volna mondanunk, hogy de itteni lakosok vagyunk, csak épen az autónk a lakásunk. Kellet volna segíteniük. No mindegy, ez már a múlt. Nem akarunk már evvel foglalkozni, szerintünk elég segítséget kaptunk most. Többet is, mint amire gondoltunk. Még van közel négy óra hossza, hogy elmenjünk a megadott címre, addig vissza megyünk az autóba, eszünk valamit és én összeszedek egy kisebb táskányi cuccot, amire szükségünk lesz. Elvisszük majd az összes szennyes fehérneműnket és egy váltásnyi ruhát, amit kifogok mosni. Remélhetőleg van szárítógép is. Imre szerint ilyen helyeken főleg van. De először is az utunk egy dohányboltba vezet. Nagy gonddal kiválasztjuk, hogy melyik dohánnyal járunk jól, ami nem kerül sokba. Minél több pénzt akarunk hagyni üzemanyagra.