Ismerkedés a hellyel...58.

Még nem akaródzunk az autóhoz visszamenni, inkább sétálgatunk tovább. Attól már nem tartunk, hogy eltévedünk, mert megvan a betájolt irány, hogy ha a villamos végállomásáig megyünk, akkor már onnan látjuk az autót. A fő úton bandukolunk, rengeteg az autó, sok a gyalogos. Ami feltűnt, túlzás nélkül mondom, de szinte minden második ember menet közben telefonál. Na nem az az érdekes, hogy menet közben, hanem olyan érzetem van, hogy itt mintha ingyen lenne a telefonálás. Ráérősen beszélgetnek jöttükben-keltűkben, ültükben, álltukban. Ha nem is ingyen van, de nagyon olcsó lehet a perc díj, mondja Párom, bár Andalúziában annak idején ez nem tűnt fel. Ráadásul most még válság is van. De az is lehet, hogy a Katalánok jobban megengedhetik maguknak. Ki tudja? Mindenesetre érdekes jelenség. Mint az is, hogy itt már látok szegénységben élő embereket, kik sétabottal mászkálnak kukáról kukára és túrják át. A szemétről, ami az utcákat ellepi ne is beszéljek. De valahol mindig belebotlunk kisebb kukásautókba, és takarító gépekkel járó emberekbe, kik az utcákon járva tüntetik el a szemetet, mossák le a járdákat,ami aztán rövid idő múlva már meg sem is látszik, mintha ott sem jártak volna. Elhaladunk egy internetszalon mellett, és belém hasít, hogy most már valahogy tényleg kellene haza üzenni. Anyám már biztos köröztet, már több, mint egy hónapja nem beszéltem vele. De nekünk ez most nem megengedhető tétel, hiába egy euró egy óra. Alig maradt két eurónk és ha nem sikerül valahonnan élelmet szereznünk, akkor vennünk kell valamit még a maradék pénzünkön. Most azon az oldalon vagyunk, ahol az autónk is áll, de még azért messze tőle. Vele egy párhuzamosan lévő utcába befordulunk, mert kíváncsiak vagyunk, mi van arrafelé. Mentünkben Imre felfedezi, hogy jé ez az a bár, ahol kért forró vizet. Bekukucskál, de most nem az az ember van a pult mögött, ki akkor volt, így nem megy be. Megyünk tovább, ritkulnak a lakóházak, amik két emeletesek. Aztán elértünk egy raktár telepre. Amit itt poligonónak hívnak. És hamar kiderül számunkra, hogy valószínű, hogy kínaiak úgymond város része. Üzlet, üzlet hátán, ruházati, műszaki, vegyes, minden ami árucikk csak létezik, az itt megtalálható. Ahogy haladunk utcáról utcára azt látjuk, hogy forgalmuk is van. Szinte mindegyik üzletben található néhány vásárló. Viszont- eladók és magán személyek vegyesen. Mivel már oly nagy látni való nincs erre fele, úgy döntünk visszafele vesszük az irányt, már be is sötétedett jócskán, legjobb lesz vissza menni az autóhoz. Míg igyekszünk betájolni merre is a főhadiszállásunk legfőképp a kínaiakról beszélgetünk. Páromnak van egy elmélete miszerint a kínaiaknak az államuk ad pénzt arra, hogy más országokban terjeszkedjenek, vigyék haza a megkeresett pénz javát és persze szerinte kémkedésről is szó van. Amiben van igazság. Már csak abból kiindulva, hogy mikor hét évig kerámia műhelyben dolgoztam, és az elsők között tartották számon a sablon tömeg cikk gyártásban, akkor kezdett hanyatlani, mikor behozták a kínaiak a rólunk koppintott, formájában ép, hogy picit eltérő, olcsóbb árucikket. És mindennel így van. Meglátnak valami újdonságot, már egyből gyártásra küldik. Ahogy itt elnéztem a ruhákat, hát nem biztos, hogy egy márkásabb ruha üzletben nem ezek vannak.

Miközben erről cseverésztünk sikeresen megérkeztünk az autóhoz.