Ideje boltot keresni lehetőleg nem a legdrágábba betérve venni valami élelmet. Rendet rakunk az autóban, laptopot gondosan elrejtjük már a jól bevált helyére, a vezető ülés mögé be -és letakarva. Kikászálódva az autóból magunkat is utcaképessé tesszük. Flakonból fogmosás és mosakodás már rutinosan megy. Babapopsitörlő kendőnk még van, ami frissítő hatással van az át törölt bőrünkre. Már lassan nem is emlékszem mikor fürödtünk utoljára. Talán két hete is van annak. Csak mosakodás illemhelyeken, meg flakonból, és amennyire lehet a testünket áttöröljük popsitörlővel. Szó ami szó egész jól tűröm, meg a szennyes ruhát is magamon. Mert már nincs más. Fehérnemű, zokni szárad a csomagtartó belsejében amit Pals-ba kimostam a vécébe, azt, ha ma sütni fog a nap meg is szárad és cserélhetjük. Apropó! Már nagyon kell pisilnom, és találni kellene valami erre alkalmas helyet. Itt nem lehet csak úgy leguggolni a fűbe. Már csak azért sem mert nincs a közelben fű, csak lejárólapozott , lebetonozott utak, járdák, terek. Ami meg gazt rejt, ahol esetleg meglehetne ejteni a könnyítést magamon az meg be van kerítve. Úgy hogy Imrét megkérem, hogy induljunk valamerre minél előbb, mert nem tudom meddig fogom bírni. Szedem a lábam, keresem az alkalmas helyet. Ezen a téren semmi nyilvános vécére utaló jel nincs, mint kiderül innen a metróhoz lehet mozgólépcsőn, vagy lifttel lemenni. Lemegyek, de semmi. Nincs vécé! Vissza a felszínre, tovább. Ki kell bírnom, kell annyi önuralmamnak lennie, hogy ne pisiljak be. Hullámokban tör rám, de reménykedem benne, hogy nem lesz baj. Párom nógat, hogy menjek be egy bárba. Ne viccelj, ahhoz fogyasztani kellene valamit, hogy bejussak a hőn áhított üritőkéhez. Nem, nem itt nem így van. Simán belehet menni, nem fog ki zavarni senki. Biztos így van, ha Ő mondja. De bennem erős maradványként kapaszkodik az az eszme, hogy odahaza be sem engednek, ha csak vécéjüket akarnám használni. Még a mekibe is blokk ellenében lehet a mellékhelyiségbe bejutni. Kivéve a plázákban. Tényleg! Biztos itt is van hasonló bevásárló központ. Talán rá is akadunk. Párom megvonja a vállát, egy te tudod kíséretében. Megyünk egy forgalmas utcán, bár , bár, butik, bár, valami iroda, bár...
Rettentő sok bár van egy utcában . Felmerül bennem az, hogy hogy tud megélni ennyi bár egymás mellett. De minden jel arra mutat, hogy megtud. Mindegyikben lézeng néhány vendég. És később még többen lesznek, hisz még korán van. Igen. Délelőtt tíz óra körül járhat az idő. Tényleg korán van.
Túl jutottam a holtponton. Már annyira kell pisilnem, hogy nem is kell. Csak lassabbra kell vennem a tempót, mert fáj a hasam alja, ha sietek. Kiérünk egy kis térre. Itt van egy toytoy. De jó! Mit bánom én, hogy 30 cent egy menet. Jobban mondva lenne... ha működne. De nem. Zárva van. Átmenetileg. De mivel alábbhagyott az inger, szinte közönyösen veszem tudomásul, hogy nem tudok bejutni. Átmegyünk az úttesten egy aluljárón és kijutunk az utca másik oldalára. Na itt van egy üzletközpont. Bevetem magam és a pisilési inger újabb hulláma tör rám. Nyilván az a tudat, hogy vécé közelében járok okozza. Megtalálom.
Hahh.... ezt a megkönnyebbülést!!! El sem tudom mondani.
A megkönnyebbüléstől vigyorogva mentem ki Páromhoz, aki fejét csóválva értetlenkedik még mindig a bátortalanságom miatt, amivel csak magamnak okozok kellemetlenséget. Mint például most, hogy nem merek bemenni egy bárba pisilni. Igaza van, most, hogy túl vagyok rajta, elhatározom még egyszer ilyen nem fordul elő. Bátrabban fogok viselkedni. Viszont ez arra jó, hogy feszegessem az emberi tűrőképességem határait. Mentem magam viccesen. De van benne némi igazság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése