Kezd szürkülni, a forgalom újra megélénkült. Vajon mennyi lehet az idő? Előveszem a kesztyűtartóból a két telefont, amik ki vannak kapcsolva, és megpróbálom életre kelteni őket, hátha öntöltősek . Nem sikerül. No nem baj, nem is számítottam semmi különlegesre. Amúgy is mióta elhagytuk Magyarországot, fényképezés és az idő, dátum megtudásán kívül másra nem alkalmasak. Amire kitalálták arra mi nem tudjuk használni. Főbb tevékenységére a telefonálásra nem használhatók. Vicces, mert míg senki nem tudja odahaza a lányomon kívül, hogy merre járunk, addig a szolgáltató igen. Amíg nem merültek le a telefonok folyamatosan küldözgették az SMS-eket, hogy üdvözölnek itt, üdvözölnek ott, meg hogy ha a romain szolgáltatást igénybe vesszük, akkor mennyivel olcsóbb a hívás. Persze csak akkor, ha van pénz a kártyán. A mieinken pedig nincs. Vissza teszem őket nyughelyükre és megnézem az autósrádión mennyi az idő. 17h18. Kikapcsolom egyből, nem kell, hogy merítse az aksit feleslegesen. Most már elég régen elment Párom, biztos talált valamit, ha ilyen sokáig elmarad. Várok türelmesen, nézelődök, lelki állapotom változatlanul a nyugalom szigetén hajókázik. A szerelőműhelyben nagy a nyüzsgés, nemrégiben jöttek vissza a dolgozok. A téren ráérősen sétáló emberek, van aki családostul sétál, van aki a kutyájával köröz. Egyszóval zajlik az élet körülöttem. Most olyan érzetem van, ami időnként elő szokott velem fordulni, hogy mintha egy moziban ülő egyed lennék, aki kívülről szemléli az eseményeket. Arra eszmélek, hogy Párom beül mellém, egy puszi után mutatja szerzeményét. Két szál cigit. De jó! Ez nagyon jól jön most. Már órák óta nem gyújtottunk rá, mivel elfogyott a cigink. És várom türelmesen ,hogy mondja merre járt. Mondja is kérdezés nélkül. Bejárt néhány kisebb utcát, és betért egy bárba ahol a cigin kívül még információt is kapott. Itt nem messze van egy épület az egyik sarkon, ahol a hídról lejöttünk, amiben működik valami segély szervezet. Nagyszerű. Elszívjuk az egyik cigit, és készülődünk ,megnézzük azt a helyet. Felvesszük a nagykabátokat, mert hűvös van és fúj a szél. Az utóbbi napokban estére érezhetően lehűl a levegő, nincs több 10- 12 foknál.
Lezárjuk a kocsit és elindulunk az épülethez, ami innen is látszik. Nem kell sokat gyalogolni, hamar oda érünk. Több emeletes irodaépületnek tűnő sarki ház, aminek az aljában mindkét oldalról is irodák vannak. Körbe járjuk az egyik be van zárva, a másikban világosság van, de semmi mozgás. Párom bekopog, de semmi. Benyit, hangosan köszön. Még mindig semmi. Mivel nem egy könnyen feladós típus, tovább próbálkozik. Én nem megyek be, kívülről szemlélem az eseményeket. Végre elő kerül egy férfi, avval beszélget. Jó hosszan, így remény van rá, hogy helyben vagyunk. De aztán elköszön, már jön is ki , elindul visszafele spanyolul káromkodva, ami nem azt jelenti, hogy bosszús, csak a szó kincséhez hozzá tartozik. Én utána kullogok és nem sürgetvén, megvárom míg magától elkezdi mondani mire jutott. Kiderült, itt nincs semmiféle segélyszervezet, ami van az nem erre van, a báros rosszul mutatta, vagy tudja. Na bumm. De legalább van egy nyom, amin elindulhatunk. Hétfőig ráérünk kideríteni mi hol van. Viszont az ember még azt is mondta menjünk el egy templomba,-elmagyarázta merre van- beszéljünk a pappal, úgy tudja a Caritas szokott ott élelmet osztani időnkét. Na ez nagyon jó hír. És az is, hogy abban az utcában van, ahol az üzletközpont,- amibe betértem az illemhelyre- attól egy kicsit tovább kell menni és már ott is vagyunk. Hát akkor menjünk, ha jól sejtjük miseidő tájékán járhatunk, ha a mindenség is úgy akarja, akkor ma még jutunk valamire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése