Ideje tovább indulni, még az España táblánál Imre készít egy fotót rólam, aztán elhagyjuk a határt. Megyünk tovább. Útirány Andalucia, annak is a déli része. Párom ott már ismeri a terepet, több munka lehetőség is szóba jöhet. Úgy dönt legjobb a tengerpari úton menni Barcelonáig. Nem tudja mennyire van ide, mert nem járt még ezen az útvonalon, csak autópályán, de úgy emlékszik nincs az olyan messze. A nem fizetős autóút felér egy fizetős autópályának a minőségével. És pontosan nem tudom mennyire, de pár kilométerenként van visszafordító sáv, ha esetleg túl megy valaki azon a lehajtón, ahol le szeretett volna menni. De jó lett volna ilyen Olaszországba, vagy a franciáknál! Mennyi üzemanyagot és időt spórolhattunk volna meg! Gyér a forgalom, kényelmes nyugis tempóba haladunk és arról beszélgetünk, innentől kezdve bárhol találhatunk munkát, még ha csak pár napra is. Valóban itt ott feltűnik egy egy gazdaság, kisebb település, de nem kérdezem meg,:,, hogy akkor miért nem megyünk be mindegyikbe?'miért nem érdeklődünk?'- tudja mit csinál, ezért az ilyen kérdések feleslegesek.
Magunk mögött hagytuk a hegyláncokkal teli tűzdelt vidéket, viszonylag laposabb területre értünk, mondjuk úgy ,hogy inkább dimbes-dombos tájék ez.
Még rajta vagyunk a térképen, és ha minden igaz egy La Escala nevű tengerparti településre fogunk rövidesen beérni.
Tengert még nem látom, de már itt is vagyunk a faluban. Érdekes, én nem gondoltam volna, hogy ez falu. Rengeteg utca, kertvárosi rész, messzebb emeletes házak magasodnak, és szinte minden fehér. Hát ilyen egy falu? Hisz ez felér egy kisebb várossal, vajon akkor mekkora egy város? Párom csak somolyog . Ő már nem lepődik meg ilyeneken, neki már mindez ismerős, még ha pont itt nem is járt.
Nehezen találjuk meg a partra vezető utat, de végre meg van! Ez a látvány lenyűgöző! Kis kikötőben ,,kötünk ki”, hol leparkolunk és kiszállunk körül nézni. Alig vannak emberek, minden csöndes, mondhatni üresek az utcák. A meleg levegő vibrálásán keresztül látom lágyan, békében ringatóznak a halász és másféle kisebb hajók, a madarak szinte hangtalanok, pedig van belőlük bőven a halászhajók körül zsákmány reményében. Olyannyira csöndes minden, hogy még az autó ajtaját is akaratlanul a lehető leghalkabban csukjuk be, és valami késztetésből szinte suttogva beszélünk. Kuncogva eszembe jut ,,még jó, hogy nem kopogós cipő van rajtam.'' Időnként hallatszik innen onnan puffanás, vagy más zaj, de az is tompán. Mint amikor leesik az első nagyobb hó mennyiség és letompít minden zajt, olyan ez. Ez még Imrének is furcsa, meglepő, hogy ilyen kihalt legyen minden ebéd idő ide, vagy oda. Sétálgatunk, egy halászhajó nemrég érhetett vissza a nyílt vízről, két halász épp pakolja bele egy furgonba a ládákban jég között lévő különféle tengeri herkentyűket. Büdösek. Körbe sétáltunk a kikötőben, már amennyire lehet, egy lezárt területen jachtokat, kisebb hajókat látunk. Minden békés, nyugodt, csendes. Körbe nézek. Jobbra tőlünk nem is olyan távol,amit messzebbről láttam emeletes házakat, szállodák hosszú sora az. Csak egy út választja el a parti sétánytól. Le szeretnék menni a partra, ezért innen át autózunk oda, leparkolunk egy szálloda melletti parkolóba, ami most úgy tűnik nem fizetős, valószínűleg azért, mert nincs szezon. A szállodából ép jön ki két munkás. ,,Sosem tudni'' gondolattal Imre szóba elegyedik velük. Panaszkodnak, alig, vagy egyáltalán nincs munka, ami van az is csip-csup, ne számítsunk máshol se jobb helyzetre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése