Már elmúlt dél is, ülünk az autóba. Éhesek vagyunk. Ez a menet kivette az energiánkat egy kissé. Jó lenne enni valamit. Van 83 centünk, nem sok, de láttunk egy pékséget, hátha kapunk érte valamit. Elmegyünk és nagy örömünkre van 80 centért bagett! Hurrá! Gyorsan vissza az autóba és nagy élvezettel majszoljuk a kissé száraz hosszúkás szinte csak héjból álló valamit. Lexikonom felvilágosít, náluk nem nagyon van más, ez az elterjed kenyér fajta. Persze nagyobb áruházláncokban van több -féle, de ne számítsak olyan kenyérre, mint amit oda haza lehet kapni. Tápértékük nem sok. Nem érdekes! Az a lényeg, hogy most eszünk. Ezt is meg kell becsülni!
Immáron nem üres hassal újfent neki vágunk a paplak felkeresésének. Komótosan sétálunk, most már tudjuk mennyit kell felfele menni, igyekszünk nem ki fáradni. Feltűnik, hogy a régi építésű épületek legtöbbje fel van újítva, olyan benyomást keltve, mintha több száz éve nem csináltak volna rajtuk semmit. Az is érdekes, hogy akármilyen levegőtlen szűk, sötét is egy egy utca, nincs penész és doh szag.
Elérünk a pici térre, itt egy bár, ott egy kis bazár, amott valamilyen hivatal, és egy turista információs iroda, amibe bemegyünk. Hátha tudnak valami tanácsot adni, mit tudunk tenni ilyen esetben, mikor se pénzünk, se üzemanyagunk, hogy tovább tudjunk menni. Persze tudnak segíteni. De csak akkor, ha van valakink, aki küld pénzt, azt Ők eltudják intézni, hogy kézhez kapjuk. Tényleg? De jó! Még gondolkodunk rajta, hogy ki is legyen az, akitől kérjünk pénzt. Mindenesetre megköszönjük az információt, és nem is időzünk tovább, megyünk a Paphoz, hátha már vissza ért Barcelonából.
Sajnos nem. Még mindig nem. Vajon ki lehet ez az ember? Templomszolga? Vagy Ő a Pap? Csak nem tagadtatja le magát egy Pap? Csak nem. Mikor elköszöntünk Tőle megint, egy pillanatra habozni látszott, mintha valamit mondani akarna, vagy kérdezni. De nem tette, becsukta az ajtót és mi megint lefele tartottunk.
Aztán eszembe jutott valami. Mire leértünk addigra már meg is fogalmazódott bennem, hogy ez bizony akár kivitelezhető ötlet. Előadom Imrének és nem is csodálkozom rajta, mikor közli ez neki is eszébe jutott, de hogy valósítsuk meg? Ahhoz tudnunk kellene telefonálni. De a telefonjaink hívásra alkalmatlanok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése