Itt az idő most vagy azonnal...62.

Hétfő reggel van. Végre! A hétvégén időnként úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Volt olyan pillanat, mikor azt éreztem, hogy nem bírom tovább, de hamar észbe kaptam és tettem róla, hogy a negatív gondolatok ne maradjanak sokáig vendégségben nálam. Ép most nyitnak a szerelő műhelyben, ami azt jelenti, hogy fél kilenc fele jár az idő. Lassan készülődünk, indulunk meg tenni magunkért, azt amit megtudunk. Tegnap este a Párom elment a bárba, ahol megtudta merre van az önkormányzat. Arra kell menni, amerre sétáltunk tegnap délelőtt, csak még egyenesen tovább kell menni. Ez jó, hogy tudjuk merre kell egyáltalán elindulni. Hát még az milyen jó volt, hogy a bárból egy szatyornyi felszeletelt bagettel jött vissza! Párom megkérdezte a bárost van e valami maradéka, mert már két napja nem ettünk, erre Ő szó nélkül egy szatyorba öntötte a maradék bagettet a kenyértartóból. Igaz egy kicsit száraz volt, de annál mennyeibb volt, hogy ehettünk végre valamit! És abban reménykedünk, hogy ma délután már még több élelmet vehetünk magunkhoz, mivel ma kell vissza mennünk a templomhoz, ahol élelmiszersegélyt osztanak. De most először is elmegyünk az önkormányzatba megkeressük a szociális osztályt, hátha tudnak valamibe segíteni Ők is. Minden lehetőséget meg kell próbálnunk. Sosem lehet tudni. Lezárjuk az autót és útnak indulunk. Elmenetünkben konstatálom, hogy megérkezett a metrórendőrség, akik előttünk parkoltak le. Naponta többször látni Őket, itt parkolnak és innen mennek le a metróhoz. Nem tudom mikor leszünk nekik feltűnőek, hogy itt tanyázunk, de eddig úgy tűnik, még ha fel is tűntünk nekik, nem foglalkoznak velünk. Ezidáig nem törődtem semmi -féle rendvédelmi szervvel, ez is most csak átsuhanó gondolat, amivel nem is akarok foglalkozni. Így inkább arra gondolok, hogy ma végre biztos sikerül valamit valahol intézni. Nagyon szeretném és érzem is, hogy sikerül. Már ez a negyedik napja, hogy itt vagyunk időnként nyomasztó érzések kerítenek hatalmába, ilyenkor az idő kereke csalókán megállni látszik. Pláne akkor, mikor órákig csak ülünk és bámulunk kifele a kocsi ablakon. Rengeteget beszélgetünk, ami nálunk amúgy is természetes dolog, de van amikor csak csöndben ülünk és elmerülünk saját gondolatvilágunkban, miközben bámulunk kifele szemlélve a körülöttünk állandó mozgásban lévő világot. Közel félórás menés után megtaláljuk az egyik sarkon az önkormányzatot. Még nincs nyitva, várnunk kell negyedórát. Sebaj, az a lényeg, hogy itt vagyunk, megtaláltuk minden nehézség nélkül, már csak türelmesen ki kell várnunk, hogy bejuthassunk. A türelmes várakozásban meg nagyon jók vagyunk. Mivel hűvös van nem sokat állunk egy helyben, inkább sétálgatunk, szemléljük a környéket, embereket és azok tevékenységeit. Az önkormányzat egy pici téren van, ahol sátrakat és azokba asztalokat székeket állítanak fel a munkások. Egyértelműen az látszik, hogy valamiféle választások lesznek mostanában az országban, mert politikai plakátok vannak mindenűt. És itt ezen a téren valószínűleg avval kapcsolatos rendezvény lesz. De minket most már inkább az foglalkoztat, hogy kinyitották az irodát. Még várunk egy kicsit, nem akarunk elsőként beesni. Meghagyjuk másoknak ezt a lehetőséget. Kis idő múlva végül aztán Párom „”itt az ideje” kijelentéssel ,nagy lendülettel és elhatározással beveti magát az irodába, no én: meg utána. Az egyik pultnál lévő illetékesnek hit dolgozó hölgynek előadta a helyzetüket és megkérdezte, hogy milyen lehetőségeink vannak ilyen helyzetben, amiben most vagyunk. Mint kiderült csak azt hittük, hogy egy illetékessel beszélünk, de hamar felvilágosított, hogy ez az iroda csak kirendeltség, itt nem intéznek ilyen ügyeket, „ nagyon sajnálom, de el kell menniük a főépületbe.”-mondja. Készségesen már hárman is azon vannak, hogy kinyomtassanak nekünk egy helyi térképet, ami alapján megtaláljuk a valóban illetékes helyet. Nagy nehezen megtalálják honnan hova kell elmennünk, és bejelölik az a-ból b-be történő eljutásunk lehetőségét. Mi szintén készségesen és hálásan megköszönjük az útbaigazítást és tovább indulunk, érezvén egyre közelebb jutunk célunkhoz. Nálam a térkép, mivel nekem jobb a szemem és a navigációs képességem. Innen egyenest tovább, még öt utca, a hatodikba balra át, ami egy rövid utcának tűnik, de kivan írva és megtaláljuk. Ahogy hagyjuk el az utcákat, úgy ellenőrzöm a térképen is, hogy stimmel e. Heh..már amikor van utca tábla. Mert nem mindig látható. Nem tudom, hogy ez spanyol sajátosság e, de nekünk nagyon úgy tűnik, hogy spórolnak az utcatáblákkal és minden egyéb tájékoztató jellegű táblákkal. Jó, ha egy vagy két tábla jelöli, hogy milyen utcában járunk, független a hosszúságától. De azért mi ügyesen megtaláljuk azt, ahol be kell kanyarodnunk balra és ebben az utcában lesz az önkormányzat. El is haladunk egy nagy több emeletes irodaház mellett, amire én azt mondom, hogy ez lehet az, de Párom szerint nem, mert nem az van kiírva, ami nekünk kell, úgyhogy ne vitatkozzak vele, mikor nem is ismerem a nyelvet. Hmmm...jól van, csendben maradok, és „lehet, hogy igaza van” gondolatokkal, bár kissé megbántódva kullogok utána. Nem vagyok biztos abban, hogy ez az- e, csak megérzésem van, és ha nem vagyok biztos benne, jobb, ha nem kötöm az ebet a karóhoz. Értelmetlenség fölöslegesen vitát szítani, ha nincs rá szükség. Már pedig most kiváltképp az lenne, csak hogy bizonygassak olyat, amiben nem is vagyok egészen biztos. És lám, milyen jól tettem, mert megérkeztünk egy olyan épület elé, amiről nagyon úgy néz ki, hogy helyben vagyunk. A bejárati ajtónál sorban állnak az emberek, akiken látszik, hogy hmm..hogy is mondjam? ..segítségre szorulok. Mivel mink is azok vagyunk, beállunk a sorba. Ami gyorsan halad, és alig tíz perc álldogálás után már a pultnál is vagyunk. Párom itt is előadja az előadni valókat, érteni nem értek semmit szinte, de a gesztikulálásból és az arc mimikákból már látom, hogy jó helyre jöttünk, itt tudnak segíteni. Párom előveszi útlevelét, még a spanyol személyiét is, és beadja. Adatokat rögzítenek, intézkednek. Nem faggatom, csöndben vagyok miközben várakozunk, majd kint úgyis elmondja mi van.. Aztán valamit kérdeznek a Páromtól, amire Ő értetlenül , szinte meghökkenve néz, nem érti és újra megismételteti a kérdést. Utána mindkét félről a zavart értetlenkedésönkormányzat, ez kérlek szépen egy drogcentrum .... „