Nem volt nehéz megtalálni a templomot, tekintélyes egy épület. Kerítés veszi körül, a kapu nyitva, amin bemenve egy kisebb udvarba jutunk, ahol néhány autó parkol. Két hatalmas fa magaslik ami napközben valószínűleg beárnyékolja az egész udvart. A templom oldalában egy másik épület, ami nagyon úgy néz ki, hogy iskola. És ha iskola, akkor biztos egyházi, ha már itt van a templom mellett közvetlen az udvarban. A templom hatalmas faajtaja két oldalra nyitva. És még egy ajtó, ami be van csukva, de üveges, így belátni az épület belsejébe. Amiben ép mise van, amit jól sejtettünk. A Pap éppen beszél egy mikrofonba, aztán gyerekek mennek fel és ők énekelnek. Nincs tele a templom emberekkel, de azért vannak szép számmal. Gondoljuk, már nem sokáig tart, általában egy mise félórás. A toronyóra szerint most van félhét, úgy hogy ha hatkor kezdődött, akkor hamarosan vége. De még ha csak most kezdték el, akkor is félórát kell csak várni. Miközben várunk találgatjuk vajon milyen felekezetű lehet ez a templom? Nem egyértelmű, hogy katolikus, de az sem, hogy református. De zsidó, vagy arab biztos nem. Keressük a válaszra utaló jeleket. Az épület tetején lévő kereszt sem egyértelmű. Vagy csak mi nem vagyunk elég járatosak a szimbólumokban. Odahaza valahogy egyértelműbb. Na mindegy. Nekünk most nem is ez a fontos, hanem, hogy mise után tudjunk beszélni a Pappal. Figyelem a bent zajló eseményeket. Számomra nagyon műnek tűnik minden. Pedig a templomok belseje elszokott bűvölni mindentől független. Maga a mise egy monoton gépiesített semmi érzést nem belevivő valami. Legalábbis ez érződik. És ami még furcsa, hogy az emberek egy része cserélődik. Az egész mise alatt nagy a jövés-menés. Némelyek bemennek, keresztet vetnek, leülnek, gondolom elmormolnak egy imát, aztán keresztet vetnek és már jönnek is ki. Nekem ez azt sugallja, hogy mintha csak kötelességből jönnek el, hogy aztán a lelkük nyugodt lehessen, hogy ma is imádkoztak. Hátuk közepére nem hiányzik ez az egész, de viszont attól meg jobban félnek, hogy ha elmulasztanák, akkor jaj mi lesz. De ez csak az én érzetem. Míg Imrével ilyenekről beszélgetünk és magáról a vallásról, meg hogy a spanyolok mennyire azok(hát mit mondjak a létszámból ítélve nem úgy tűnik, de ez csak egy templom, gondolom van több is és abban eloszlanak.) elüti a templomóra a hetet. Na most már biztos vége lesz. Leskelődünk befele, de semmi arra utaló jel nincs, hogy mostanában befejeződne itt valami is. Még gyerekek énekelnek, szavalnak. Párom azt mondja, biztos valami ünnepség van, talán elsőáldozás. Nem tudjuk pontosan mi is, de valami biztos, ami hosszabb, mint egy mise. Nincs mit tenni türelmesen várakozunk. Még jó, hogy felvettük a nagykabátokat, mert hűvös szél fúj. Unatkozni nem unatkozunk, mert hol az embereket figyeljük, hol meg beszélgetünk valamiről, nekünk mindig van valami témánk. Sosem unatkozunk. Telik- múlik az idő, elmúlt nyolc óra is, és még mindig javában folyik bent a műsor. Jól ki fogtuk, de ha ennek ez az ára, akkor ez. Nem bosszankodunk. Egyszer csak vége lesz. Hacsak nem valami maratoni miséről van szó. De nem, mert egyértelmű jelek kezdenek mutatkozni arra vonatkozóan, hogy hamarosan vége lesz. Na végre! Most már csak meg kell várni, míg mindenki ki jön és elkapni a Papot.
Nem sürgetem Párom, hogy menjünk már, mert ha eltűnik a Pap, akkor csak a hűlt helyét nézhetjük, Ő tudja mikor mit cselekszik. Mikor már csak néhány néni van bent, aki a termet rendezgeti, akkor Párom úgy dönt, na most már itt az ideje. Illedelmes köszönés után megkérdezi az egyik nénit, merre találjuk az Atyát, ki mutat hátra az oltár mögé. Ami egy függönyön keresztül egy folyosóra vezet ahol hangos beszélgetés és nevetgélés üti meg a fülünket. Várunk egy kicsit, gondolván megvárjuk míg valaki ki jön a szobából, ahonnan a hangok szűrődnek. De senki, így Párom bekukucskál, avval a céllal, hogy felhívja magára a figyelmet. Sikerült neki, de még várnunk kell. Nincs semmi gond, abban profik vagyunk. Aztán türelmünk Papot teremtve végre kijön hozzánk. Ingben, farmerban. Korosztályom lehet, és jegygyűrű van az ujján. Aha ezek szerint református templomban vagyunk, állapítom meg. Párom beszél vele, figyelek, de nem tudom minek, mert nem sokat értek belőle szokás szerint. Viszont egy két szóból és a taglejtésekből,
gesztikulálásokból arra következtetek, hogy semmi kedvező fordulatot nem hoz ez a közel két és fél óra várakozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése