Hopp! Az autósműhelyből jönnek ki az emberek, és zárják az ajtót. Akkor ezek szerint közeledik a szieszta idő. Ami azt jelenti, hogy fél kettő és kettő óra közt lehet most. Na tessék, még ez is. Most aztán négy-öt óráig felesleges is lenne bárhova is elindulni. És drága Párom még mindig jó ízűen durmol. Hmmm. Nézem őt. Hajj! Bárcsak már én is eljutnék olyan mentális szintre, ahova Ő. Általában semmitől nem fél, nem aggódik és mindenbe a jót látja meg, és általában a legnehezebb helyzetekben is nyugodt tud maradni! Általában. Ami nem azt jelenti, hogy mindig, mert azért vele is elő szokott fordulni, hogy valamilyen helyzetben feszült, vagy dühös, de jobban tudja még akkor is kezelni ezeket az érzeteket. És rossz kedve szinte sosincs. Most már csak szomorúságot érzek, ami egy fokkal jobb, mint az eddigi rossz kedvem. Ahogy nézem a Párom, a szeretet érzése elhatalmasodik rajtam irányába, de érzem nem felhőtlen, még valami mellé fészkeli magát. Mi ez, amit érzek? Bűntudat? Igen, bűntudatot érzek a haragom miatt, amit éreztem. Mert eddig mindig megbíztam benne- lehettünk is akármilyen nehéz helyzetben is mióta együtt vagyunk-, és most mikor haragudtam rá, akkor ez megingott. És most nagyon jó lenne, ha felébredne már végre, hogy beszélgessünk. Nagy szükségem lenne rá. És mint aki megérzi, hogy nézik, szuggerálják, el kezd mocorogni és kinyitja a szemét. Még kába, de rám mosolyog. Én is rá, de nem tudom őszintén viszonozni, mert esz ez a fránya bűntudat. Nem vette észre még, hogy valami bajom van, miközben feléled, megkérdezi mennyi az idő. Mondom: nem tudom, de nem rég zárt be az autószerelő-műhely, háromnál nem lehet több. Elégedetten állapítja meg, hogy milyen sokat aludt. Na erre lehajtom a fejem gúnyos fintor kíséretében -ami akaratlanul jött- inkább nem szólok semmit. Néha jobb, ha csöndben maradok. Pláne olyankor szoktam, mikor nem vagyok abban biztos, hogy igazam van e egyáltalán. És ezt olyan helyzetnek érzem.
Miközben kávét készít magának, kedvesen megkérdezi én aludtam e, meg hogy hogy vagyok? Rápillantok és csak annyit tudok mondani, hogy nem tudtam aludni. És nem igazán vagyok jól. Azt hittem elmegyünk kaja után körül nézni mit tehetünk.
Már nyugodt hangon mondtam mindezt, de már tudta, nem kellett nagyon semmit magyaráznom, hogy mi bajom. Aztán megbeszéltük, hogy megyünk legyek nyugodt, de olyan nagy ez a város előbb kérdezősködni kell és különben is estig szieszta után nyitva lesz minden, semmiről sem maradtunk le. Na igen! Mindennek eljön a maga ideje és fő a nyugalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése