Vasárnap délelőtt van. November végén járunk, de az időjárás itt áprilist, májust idézi. A vakító kék égbolton a meleget árasztó napot néhol bárányfelhők rejtik el szemünk elől, ilyenkor egyből lehet érezni, hogy hűl a levegő. Egyébként meg meleg van, túlságosan is, bár fúj a szél. A meleg ellenére hősiesen beöltözve sétálgatunk. Fel akarjuk deríteni a terepet. Már körülbelül félórája sétálgatunk egy másik városrészben, amiről nem tudjuk, hogy ugyanahhoz tartozik -e amiben parkolunk, vagy sem. Egy dús lombozatú pálmafasor mellett megyünk el, ami felől hatalmas zenebona hallatszik. Mintha papagájok lennének. De emberi kíváncsiságunkból fakadóan látni is akarjuk őket, nem csak hallani, így megállunk és vizslatjuk a fák dús lombozatait. Beletelik egy kis időbe, mire meglátjuk őket. Csapatostul laknak a fákon a pompázatosabbnál pompázatos színekben tündöklő jól kifejlett papagájok. Számomra furcsa, hogy így itt a lakott területen szabadon élnek. Figyelmeztetem magam, mint már meg-annyiszor, hogy ez nem Magyarország, de a rácsodálkozásom a máshogy van itt mindenre még tartós. Kiérünk egy kis térre, ahonnan jobbra is van egy utca, és nagyon úgy néz ki, hogy annak a végén a tenger van. Újjé, legalább a tenger közelében vagyunk, irány arra. Mindent feledtet, és minden alkalmat megragadok, hogy a közelébe lehessek. Azt mondják, hogy egy idő után már nem fog vonzani, olyan természetes közeg lesz, mint nálunk bármelyik folyó látványa. Még meg is fogom unni. Hát kérem szépen, nem hinném, hogy nálam ez fennállna, mert mindig is víz közelében szerettem élni, vagy lenni. Teljesen mindegy, hogy folyó, vagy tó. Az engem megnyugtat. Hamar le is érünk a partra, itt szállodák sora, és egy kikötő fogad. Kikötőbe belehet menni gyalogosan, de autóval már csak sorompón keresztül parkolási díj fejében. Sokan sétálnak, bár nincs szezon, de gondolom a jó idő és a hétvége vonzza az embereket. Elmegyünk néhány bár előtt, de nem nézek arra, mert az étkező emberek láttán felfokozódna az éhségem. Elég néha elviselni, ha étel illata eljut az orromig. Bár a legtöbb helyről tengeri herkentyűk szaga terjeng, azt meg azért, mert számunkra enyhén szólva büdi. Na az nem kelt bennünk még nagyobb éhség érzetet, sőt még tompítja is. Lehet, hogy valami halas mellett kellene letelepednünk és sosem lennénk éhesek? Hmm...végül is ez is egy megoldás lenne...Viszont Párom bemegy az egyik bárba, mert látja, hogy be van kapcsolva a tévé és a forma1-ről van valami. Ez fontos neki, hogy megtudja, mi lett az idei futam végeredménye. Ez az egy , amit elejétől a végéig néz. Nagyon szereti. És ez most kiesett neki, mióta elindultunk, nem is hallott semmit felőle. Így tehát bement beszélni egy sráccal, aztán rövid idő múlva kijőve elégedetlenül mondta, hogy Alonsó csak a második lett. Nohát ez probléma, amin még egy darabig elcsámcsog, de nem sok idő kell neki, hogy megeméssze. Hamar túl teszi rajta magát. Közben tovább sétálunk kisebb irodák csoportja mellett, mindegyik be van zárva. Benézve némelyik kirakatán a nagy kupit látjuk. Majd, ha újra kinyitnak, rendet raknak, mondja Párom. Kezdem megszokni ezt a számomra hanyag stílust. És igyekszem nem megszólni, hogy még arra sem képesek, hogy összepakoljanak, minden irat szana -szét, dobozok, tárgyak, ott, ahol éppen kiesett a kezükből. De viszont, nyitáskor tipp-topp lesz minden és úgy várják az ügyfeleket, akiknek elakarják adni a delfin és bálna néző útjukat, vagy más egyebet, ami a turistákhoz köthető. Elérkeztünk a kikötőbe, ahol különféle kisebb-nagyobb hajók, jaktok vannak. Nem tudunk hosszan menni ezen az úton, mert egy kapun kellene átmennünk, de csak akkor, ha van belépőnk. Mivel nincs, mert nem vagyunk semmilyen vízíjárműnek a tulajdonosai, visszafordulunk. Másfele vesszük az irányt és felfedezzük, hogy itt van nyilvános illemhely, ami nincs bezárva. Én balra, Párom jobbra veszi az irányt, megyünk elintézni a dolgunkat. Keresem reménykedve van e rokkant vécé, mert abban ott a mosdó is, és ha van, akkor visszajövök tisztasági csomaggal felszerelkezve és tetőtől-talpig végre letudok mosakodni, nem számít milyen messze van. De sajna nincs. Hát akkor nem jött el az ideje annak, hogy letisztálkodjak, kénytelen vagyok beletörődni és abba nem belegondolni, hogy mikor is fürödtem utoljára,?... Ez már nagyon zavar, de arra meg nem vagyok kapható, hogy mindenki szeme láttára mosakodjak, úgy, hogy jönnek- mennek a nők és közben nyitogatják az ajtót, amin keresztül a férfiak simán belátnak. Így maradok úgy, ahogy vagyok. Egyszer csak eljön az ideje, hogy letudjak zuhanyozni, haj-jaj egy jó forró kádfürdőbe már bele sem merek gondolni! Mert az már telhetetlenség lenne. Dolgom végeztével letekerek nagy mennyiségű vécépapírt, ügyelve arra, hogy maradjon azért másnak is. Készletünk elfogyott, így muszáj pótolni. Kint már vár a Párom, ki közölte, hogy feltankolt papírral, miután mutattam, hogy én is, jót rötyögünk az egészen, mivel sokszor fordul az elő, hogy nem beszélünk meg valamit, és mégis egyre gondolunk, cselekszünk. Ilyenkor viccesen megkérdezzük egymást, hogy azért még beszélgetünk is néha, ugye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése