Drogtalan állhatat...63.

Nos, hogy igazam volt, hogy hova kellene bemennünk, : nem hánytorgatom. Inkább azon a számunkra felettébb muris eseten viccelődünk, hogy Imrét majdnem felvették a drogcentrumba a segélyprogramba. Ki tudja talán még kapott volna egy boldogság löketett is, lehet, hogy még jól is járt volna az éhezés helyett... Páromnak már kezdték felvenni az adatait, hogy felvegyék a függők segély programjába, mikor rájött, hogy valami nem stimmel. És amikor hevesen tiltakozott, hogy Ő nem azért van itt, akkor jött oda egy rendőr – ki ott teljesít szolgálatot és tisztázták a félreértést, mindenki nagy derültségére. De mi köszönjük szépen nem élünk vele és a lehetőséggel, nem ilyen segítségre gondoltunk. Így ezért egy gyors, ámde udvarias elköszönés után vissza megyünk abba az épületbe, amelyikbe kell. Némi útba igazítás után már a második emeleti ajtó előtt várakozunk. Mit csináljunk? Kopogjunk be, vagy inkább várjuk meg, míg kijön valaki? Állunk néhány pillanatig tanácstalanul, míg egy személy megoldja ezt a számunkra fogas kérdést, történetesen úgy, hogy elmegy mellettünk, benyitva az ajtón. Amin bekukucskálva látjuk, hogy egy hatalmas teremben lévő iroda , ahol számtalan asztal és ügyintéző van. No hiszen várhattunk volna napestig is, míg kopogtatásunkra behívnak! Bemegyünk és szinte az első utunkba eső ügyintézőhöz letelepszünk. Párom itt is előadja az előadni valót, aztán a papírjait, mivel kérik és hosszan elbeszélgetnek. Azt hiszem helyben vagyunk. Aztán a nő több kollégáját kérdezgeti, kikkel majd hosszan tanácskozik. És mikor újra Páromhoz beszél, már sejtem, hogy valami nem oké. Aztán elköszönnek egymástól, kimegyünk az épületből és Imre beszámol a történtekről. Történetesen arról, hogy nem tudnak segíteni, mivel nem Badalonában lakunk (na, most már legalább tudjuk , hogy hol is vagyunk) . De menjünk be Barcelonába ott több lehetőségünk van, mint például élelemhez és szálláshoz jutás. Imre saját bevallása szerint nem volt elég rámenős, és az ügyintéző hozzáállása sem volt olyan, hogy tovább lett volna kedve próbálkozni vele, ezért úgy döntött, hogy ezt a szálat már nem erőlteti. Inkább megköszönte a tanácsot és ennyi. Hát ha itt ennyi, akkor ennyi. Nem okoz csalódást, valamiért nem esem kétségbe, mivel az a megérzésem még mindig meg van e sikertelenség után is, hogy megtaláljuk a megfelelő segítség forrását. Különben is délután még ott van a templomhoz menetünk, ahol állítólag kapunk élelmet. Igaz, hogy elkellet volna menni a Carritasba papírért, mert a Pap szerint csak arra kapunk élelmiszersegélyt, de mivel még nem tudjuk, hol van és ezt az Önkormányzati dolgot fontosabbnak találtuk, már papírért nem tudunk elmenni és Imre különben sem akar most avval foglalkozni. Majd odamegyünk, aztán majd lesz valahogy. Ha úgy kell, hogy legyen, akkor papír nélkül is kapunk élelmet. Ne legyek már aggodalmaskodó! Az erélyes hangnem megteszi hatását nálam,.. mint mindig....Lehiggadok és beletörődve bandukolok mellette. Végül is..ja..eddig is megoldódott minden. Pont most lenne máshogy? Azért mégiscsak útba ejtjük a templomot, mert ott biztos kivan írva, hogy hol a Carritas irodája helyileg, majd oda is elmegyünk független az élelmiszersegély osztástól. Jól sejtettük, valóban ki van írva és egy kis térkép részlet is jelzi merre kell menni. Nagyjából. Az utca nevet leírtam és amerre az irány mutat el is indulunk. Mivel itt van a környéken, (elméletileg) ezt is útba ejtjük, hátha mégis nyitva vannak még. Ki tudja? Az utcát könnyen megtaláljuk, nincs messze alig negyedóra gyaloglás után rájövünk, hogy már abban az utcában sétálgatunk egy ideje, most már csak magát az irodát kell megtalálnunk. Oda-vissza bejárjuk a környéket, de semmi. Az nem létezik, biztos jól írtam le a címet. Na még egyszer. A na még egyszeri nekifutásnak végre meglett az eredménye! Egy ráccsal lezárt iroda előtt állunk , ami előtt már persze többször elmentünk, de még csak most fedeztük fel, hogy ez az, amit keresünk. És, hogy azért nem láttuk eddig, hogy ez a Carritas irodája, mert már ennél kisebb táblát szerintem a világon nem raktak ki sehol. Egy alig 10x5 centis sárga rézszerű táblába van belevésve, az, hogy: Carritas, ami beleolvad szinte a vele egyszínű épület falába. Teljesen olyan érzetem van, mintha valami tárgykeresős játék feladatát oldottuk volna azáltal meg, hogy felfedeztük az irodát. No mindegy! Fő, hogy megtaláltuk! Persze nyitva tartási idő az nincs sehol kiírva, na de hát ez a spanyoloknál nem is jellemző. Majd délután a templomnál kiderítjük, mikor vannak itt, valaki csak megtudja mondani. De most vissza megyünk a főhadiszállásunkra, mert a templomhoz még korai vissza térni, és lassan itt a siesta idő is, és ezért ha még akarnánk sem tudnánk már semmit intézni a délelőtt folyamán. Az igazat megvallva el is fáradtunk, több kilométert gyalogoltunk, nagy területet kellett bejárnunk és energiánk nem sok. Két nap alatt egy bagetten osztoztunk ketten. Még arra tartalékolnunk kell a megmaradt erőnlétünkből, hogy később vissza tudjunk menni a templomhoz.