Ez van. Akkor most üldögélve békésen nyugodtan kitaláljuk hogyan tovább. Nincs miért aggódni egy csöppet sem, pénzünk van, már csak üzemanyagot kell valahogy az autó ,,gyomrába'' juttatni. De tudjuk, ezek után minden megoldható. Mindenesetre elmegyünk veszünk valahol egy doboz cigit, mert az már nagyon kell. Úgy tűnik nem most fogunk leszokni róla. És közben megtudakoljuk merre a benzinkút és milyen távolságra.
Bemegyünk az egyik bárba cigiért, boltba nem lehet kapni, csak kimondott dohányboltba, bárba. Még benzinkúton sincs dohányárú. Itt a bárba is csak automatában. Na majd én. Ideje elkezdenem valamilyen szinten önállósodni. Nos, heh, igen persze. A dolgok könnyebbik végével kezdeni nem nagy kunszt. Egy automatából vásárolni, nem nagyon kell hozzá semmiféle nyelvtudás. De lett egy vezér mondatom, ami spanyolul nagyon tetszik: Paso a paso. Azaz: lépésről lépésre. Így, mint minden másban a nyelvtanulásban is ezt alkalmazom. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez esetben mentség, ha valamit nem értek, vagy nem tudom. Felváltatjuk a pénzt, kiválasszuk a legolcsóbb cigit, bedobálom az aprót...de semmi. Nem értem. Párom vigyorog. Esetleg várjam meg, míg a báros távirányítóval bekapcsolja az automatát. Hehe, jó vicc. Ez, mint kiderül a kiskorúak miatt van így.
Megtudjuk, hogy benzinkút az autópálya mentén van, mindkét irányba, amerre nekünk kell menni az körülbelül 4 kilométer, ellenkező irányba meg vagy 10. Nos ez jó. Csak valahogy el kell jutnunk oda. Mindenesetre most visszamegyünk az autóhoz megkávézunk, közben dohányzunk. Visszafele útba esik egy szerviz, ahonnan a feltehetőleges tulaj készül pont elmenni, Párom megkérdezi tőle van e esetleg üzemanyaga, megfizetnénk. Nincs. Erről ennyit. Tovább menve az autó felé a járda közepén egy láda alma letéve. Hmm, nincs senki a látóhatáron, csak arrébb két fiatal beszélget, akár el is vehetnénk belőle néhányat. De mellette elhaladván nem tesszük meg. Beülünk az autóba nem sajnálva, hogy nem emeltünk el almát.
Ó Istenem! De jól esik a cigi! Sajna tényleg nem most lesz, hogy leszokjak róla. Na de nem görcsölök rajta, ez van.
Közben újra átbeszéljük a történteket. Nem tudjuk eldönteni, hogy ez az Ember ki volt. A Pap e vagy sem. De aztán arra a végkövetkeztetésre jutunk, hogy oly mindegy, a Mi szempontunkból, inkább hálásak vagyunk neki, soha nem feledjük e személyt ki, hogy utunkat folytathassuk, segítő kezet nyújtott. Inkább jobban foglalkoztat az, ami már egyre nyilvánvalóbb, hogy valóban létezik valami nagy erő, ami körülöttünk, felettünk, bennünk van, ami segít elérni céljainkat, s mindig a lehető legjobb helyzetet teremti meg számunkra, még ha akkor abban a pillanatban nem is tűnik annak. Ez érdekes, izgalmas, nehezen felfogható, de egyben félelmetes is. Nehezen tudom józan ésszel felfogni ezt, de hogy eddig eljutottunk, s most hogy tovább is tudunk menni, ez nem szerencse kérdése, hanem valami másé. Valami, amit nem tudok megfogni, látni ...- „csak„ érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése