Nos harmadszorra is felbaktatunk magaslati levegőt szívni, már elmúlt délután 4 óra, talán most sikerrel járunk. Felérünk végre, de nem hogy örülnék, hirtelen feszültséget érzek.... Na ne! Ez már régóta nem jött elő, csak nem most?...
Sajnos van egy kontrollálhatatlan tulajdonságom. Amikor kigyógyítottam magam a türelmetlenség és a hiszti keverékével egyesült rossz magatartási formából, nem teljesen sikerült gyökerestül megszüntetni. Ugyanis valamiféle maradványa , úgyis mondhatnám egy apró pici kis szilánkja megmaradt bennem. Az abban mutatkozik meg, hogy hirtelen feszült leszek, s abban a pillanatban felszínre is tör, kirobban belőlem, csapkodok, szitkozódok, vagy effélék, de ez szerencsére pár másodpercnyi esemény, mert ahogy kirobban úgy el is múlik nyomtalan. Huss, mintha nem is lett volna semmi. Olyan nyugalom, könnyedség száll meg, hogy az elmondhatatlan.... Csak kellemetlen, mert utána zavar és a szégyen keverékével kell szembenéznem. Azt is csak magammal szemben. De elég az. Kedves Párom meg jókat mosolyog rajtam, vagy értetlenül bámul Rám, vagy ép egy nagyot kiáltva -mint aki észhez akar téríteni megkérdi, hogy jól vagyok e? Mikor, hogy....
Szóval rám jött a dühroham, vagy a pillanatnyi elmezavar(e két névvel illetem, nem tudom melyik a legjobb szó rá), de mint ahogy írtam, pár másodperc az egész, és most csak ordítás formájában, némi káromkodás kíséretében tört felszínre, hogy aztán tova illanjon.
Zavartan vigyorgok Páromra, ki most meg nem szólalván, de szeme annál beszédesebb, mikor néhány pillanatra rajtam feledi- bekopog harmadszorra is a Paplakba.
Várunk. Nekem már kellemetlen érzetem van, hogy már megint zavarjuk ezt az Embert, de erősen arra gondolok, hogy muszáj megtenni a saját érdekünkben. Nem sokat kell várnunk, és már nyílik is az ajtó, már nem kell mondani, kit keresünk. És amit még értek is, mondja, hogy még mindig nincs itt. De most kérdez valamit, Imre válaszol, szóval valamiről elkezdtek párbeszédet folytatni. Néhány szón kívül semmit nem értek, ezért nem is próbálom összerakni mondatokká, úgy sem azt jelentené, amit gondolok. De azt látom, hogy bemegy az Ember, ajtót nyitva hagyván és Párom vár. Nem kérdezek semmit, majd elmondja, hogy mi a helyzet. Viszont hirtelen megérzésem kerekedik, hogy minden rendben van...
De hogy, hogy lesz rendben minden, és legfőképpen mi az a minden, azt még nem tudom
Érdemes megnézni
Ezt is
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése