Ugyanis arra számítottam, hogy ily emelkedett hangulatban és tele tettvággyal neki vágunk a városnak és megkeressük a számunkra segítséget nyújtó helyeket. Nézem a szunnyadó Páromat csalódottan, az iménti emelkedett hangulat bennem már sehol, hirtelen dühös érzet kerít hatalmába. Hogy francba merészel elaludni, ahelyett, hogy mennénk és utána járnánk a dolgainknak? Mit képzel magáról? Majd a szánkba repül a sült galamb? Vagy mi? Már a sírás fojtogat, a tehetetlenség dühe ez, érzem a szemem is könnybe lábad. Legszívesebben ordítanék és dühödten megráncigálnám, hogy kelj már fel! menjünk már , haladjunk, nem fog ide jönni senki hozzánk, hogy miben segíthetek!..azért azt biztos nem..univerzum ide, univerzum oda...
Hajszál híja, hogy ezt meg tegyem..De nem teszem. Csak ülök, hagyom, hogy kavarogjanak bennem az indulatok. Érzem avval nem tennék semmi jót. Csak ülök, és arra törekszem, hogy a légzésem -ami már torkomat fojtogatja- egyenletessé váljon újra. Lassan sikerül visszaszorítanom a hirtelen jött tehetetlenségből fakadó dühöt. Türelem, türelem, türelem. Ha türelmetlen vagyok, az nem old meg semmit, attól még nem lesz meg , nem következik be előbb semmi. Már megtanultam azt, hogy hagyjam az eseményeket történni, úgy ahogy történek és én mint kívülálló bele törődve figyeljek. Legfőképpen magamra. Ez megteszi hatását. Kezd lassan alábbhagyni az indulat bennem, és egyfajta rosszkedv váltja fel, szomorúság keverékével egyetemben. Már megint ez a pillanatnyi elmezavar. Hihetetlen, hogy néhány perccel ezelőtt még a határtalan boldogság járt át, ami pillanatok alatt tehetetlen dühbe csapott. Te jó ég! Most döbbenek rá, hogy mérges voltam a Páromra, sőt! Haragudtam rá. Ilyen azért még nem fordult elő. Elhűl bennem a vér egy pillanatra. Érzem ahogy nyirkos lesz a tenyerem. Jó, persze volt már olyan, hogy sértődve szó nélkül elvonultam, de hamar rájöttem, hogy igaza volt. De akkor sem volt bennem irányába harag. Mi van velem? Nem értem. Miért haragudtam rá most? Jó lenne tudni, mi történt ebben a pár percben velem. Keresem az okát, de nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mozgásba akartam lendülni, jönni menni intézkedni annak az érzetével, hogy teszünk magunkért valamit. Holott az imént még épp azt beszéltük, hogy mindennek eljön a maga ideje, nem kell semmit siettetni és nagyon akarni. Persze meg kell tenni minden tőlünk telhetőt, de vannak időszakok, mikor a türelmes várakozás többet segít és használ. De hisz még itt nem is tettünk semmit, azon kívül, hogy vettünk élelmet és ettünk. Ez még nem minden, amit tehetünk. A fene egye meg ezt az egészet! Nagyon rossz kedvem van, és ha a dühöm le is csillapult, de van bennem valami keserűség. Legjobb lesz, ha elterelem a gondolataimat erről, nincs mit tennem most úgysem, bele törődve várom, hogy Ő urasága felkeljen. Sajnos hiába erőlködök nem akarnak hatni a pozitív gondolatok, hajj pedig de jó lenne, ha csak egy kicsit felengedne bennem a rossz hangulat..nem szeretem én ezt. Abban a hiszemben voltam, hogy már ezeket a hangulat ingadozásokat tudom kezelni úgy, ahogy. És lám, mégsem.
Bámulok ki az ablakon és figyelem a környezetet, ez szokott segíteni. Emberek jönnek-mennek, autósok is szép számban vannak az utakon, folyamatos a forgalom. Az utca másik oldalán egy autószerelő műhely van. Nagy a jövés-menés ott is. Autók, teherautók állnak be-ki. Egyébként az utca e része ahol mi is állunk tele mindkét oldala szorosan egymás mögött parkoló autókkal. Hátra nézve messzebb, ahonnan lejöttünk a hídról nem állnak ennyire egymás fenekébe az autók. Sőt! Ha jól látom több szabad hely is van. Csak gondolom odáig nem szeretnének elmenni, mert lehet, hogy valamivel messzebb van az úti céljuktól, amit aztán gyalog kellene megtenni. Inkább bepréselik magukat ide. Na azért kíváncsi leszek, hogy áll ki bármelyik is. Mert esküszöm, nincs elől hátul 30-40 cm távolságnál több egy egy autó közt sem. Meg nem is egy olyan van, amik érintik egymást elől, hátul. Hogy csinálják ezt? Nem értem, de szeretnék látni legalább egyet, hogy hogy oldja meg a kiállást. Imre jó megérzésből fakadóan jó helyet választott itt a teherautó mögött. Még mindig az áll előttünk, és előre megfontolt szándékkal hagyott helyet bőven a kiálláshoz. Már, ha egyáltalán kiállunk innen valaha is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése