Evés után nyugodtan, türelmesen...74.

Elbágyadva, tele bendővel a fotelbe belesüppedve várjuk, míg hoznak egy nagy szatyor útravalót. Több szendvics, keksz, néhány mandarin, főzni való rizs, meg lencse. Párom nagyon szépen megköszöni újfent a szíves segítségüket, én is csatlakozom hálás köszöngetésekkel. A rizst és a lencsét nem akarjuk elfogadni, de ők meg nem fogadják vissza, vigyük csak el, nem baj, ha mostanában nem is tudjuk megfőzni, de jó lesz az még későbbiekben biztos. Így tehát kellő és elegendő köszönet és búcsúzkodás után kilépünk a kapun, ami utánunk becsukódik. Ráérősen, mindenünk megtöltve, bendőnk, a gép, a telefonaksik, na meg a táska is élelemmel, az élmények hatása alatt, elégedetten bandukolunk vissza az autóhoz. Már a téren járunk, a nap lemenőben, szürkül, jó sokáig odavoltunk. Innen már látni az autót. Hopp...meg egy rendőrt, aki körbejárva kocsinkat, az ablakon belesve visszasétál a szolgálati autóhoz, ami mögöttünk áll, és abba beül. Hát ez meg, most mi? Mostanra tűntünk fel nekik? Öt nap után? Mikor már megyünk is? ..Lassítjuk lépteinket és összebeszélés nélkül megállunk egy padnál, amire lepakolunk és várunk. Figyeljük mi fog történni. Egyelőre semmi. Párom szerint csak a rendszámot ellenőrzik le, és ha nincs körözés alatt a kocsi, akkor figyeljem meg, tovább fognak menni. Nem akarnak maguknak felesleges munkát, pláne egy külföldi rendszámú autóval nem, higgyem el. Én mindent elhiszek, nem is vagyok zaklatott, kíváncsian várom a fejleményeket. A fejlemény annyi, hogy nem is olyan sokára kiáll mögülünk a rendőrségi autó, benne a rendőrökkel és elhajtanak. Hajj...hát igen, csak feltünhettünk öt nap alatt, hogy idegenrendszámú autóba már napok óta emberek vannak éjjel-nappal. Felkapva csomagjainkat visszatérünk mobil lakásunkhoz, nyugalom ide, nyugalom oda azért szememmel gyors pásztázásba kezdek, hogy nem hagytak e valamilyen papírt a szélvédőn, vagy egyebütt. Nem hagytak. Igaza volt Páromnak, mint általában mindig, nem zaklatnak itt senkit feleslegesen, ha csak nincs rá nyomos okuk. Azt meg úgysem tudják, amiért is nyomos okuk lenne zaklatni. Hogy miért nincs átíratva az autó? Miért nincs érvényes nemzetközi biztosítás, csak lejárt? Ja és hol is van a sofőrnek a jogsija?- viszont az autót nem körözik. Még jó. Tisztséggel, becsületesen megdolgozott pénzért vettük az autót, az átíratására szánt összegből meg - hát Istenem - inkább útnak indultunk. Elpakoljuk a most kapott élelmet a többi közé, mondhatom, nem kis mennyiség gyűlt össze a két nap alatt. Több liter tej, két majd dobozonként egy -egy kilónyi keksz, négy kis guriga sajt, négy szendvics, joghurt, mandarin. Ez elég lesz néhány napig, az biztos. Párom szemrevételezi, hogy van e elegendő keksz mennyiség az ajtón lévő tárolóba és mivel úgy találja, hogy nincs, biztos ami biztos, két gurigával betárol magának. Na nem azért mert máris éhes lenne, nem, nem. Csupán csak abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy keksz függő lett. Ha éhes, ha nem, mindig rágcsál. Szerintem ez azért van, mert nem tud annyit dohányozni, mint eddig, és ez pótcselekvés. Ebben is egyetértünk, mert szerinte is. Ezek után beülvén az autóba rendezkedek, pakolászok, a műszerfalról lekerülnek a poharak a váltó melletti tartóba, mondván de jó mindjárt indulunk végre. Aha! Nem is tudom miért is gondoltam ezt? Hát arra még várhatok néhány órát! Ugyanis Párom felvilágosít, hogy már pedig Ő nem fog elindulni most rögtön. Egy , mert tele van a gyomra és most egy kicsit pihizik, kettő meg nem hajlandó a legnagyobb forgalomban Barcelonán keresztül menni. Szépen megvárjuk, míg lesz annyira késő este, hogy lanyhuljon a forgalom, de még a benzinkút nyitva legyen. És akkor majd kényelmesen, nyugiba elindulunk...Na, bummm. Az még legalább 3 óra hossza! Én, aki már a 20 euró kézhez vétele után már indultam is volna legszívesebben, kénytelen vagyok még várakozni. De mit van mit tenni, hajj igaza van. Érzem én is magamon, hogy a több heti koplalás után nagyon el vagyok nehezülve, nem várom el Tőle, hogy aki szint úgy, így érzi magát, most rögtön neki vágjon az útnak. Így várok türelmesen.