Türelmesen, spanyoltalan...71

Már kisebb csoport gyűlt körénk, sokan ismerősökként üdvözlik egymást, nyilván mindig ide járnak. Katedrálüveges, ráccsal ellátott kétszárnyas ajtó még zárva, de időnként becsönget egy-egy újonnan érkező ember, -kit a várakozó csoport üdvözöl-és az vissza köszönés után eltűnik az egy pillanatra kinyíló ajtó mögött. Párom megint előlép élő lexikonná, és felvilágosít arról, hogy az ilyen segélyszervezeteknél önkéntesek dolgoznak, szabadidejüket nem sajnálva. Senki nem kap az itt végzett munkájáért fizetést, sem a szakács, sem az ügyintéző, se senki. Nem tudom, hogy otthon is így van e,de részemről egy a lényeg: ha az ilyen önkéntességet vállaló emberek nem önérdekből teszik azt, amit tesznek, akkor minden elismerésem az övék. Nem sok időt kell már várnunk, kitárul a kapu és mindenki szépen ráérősen, nem tolakodva bemegy és üdvözli a bent lévőket, kik viszont teszik azt kedvesen, mindenkihez intézve néhány jó szót. Történetesen egy fiatal húszas évei végén járó nő és férfi van a váróban, ahova mi is a sorunkat türelmesen kivárva sikeresen bejutunk . Míg a többiek a falra akasztott jelenléti ívet aláírják és eltűnnek egy társalgóba, ahonnan tévé zaja szűrődik ki, addig mi egy pillanatig ácsingózunk, megvárjuk míg valamelyik felénk fordul. A férfi az, aki kölcsönös üdvözlés után megkérdezi, hogy miben segíthet. Párom mondja honnan küldtek és kit kell keresnünk. Nagyon kedvesen megkér minket, hogy legyünk szívesek várni egy kicsit, addig is vegyük le a kabátjainkat és helyezzük magunkat kényelembe. Ahogy tud, jön Teresa. Jó. Így teszünk. Körbenézek, fotelok, székek, asztalok, könyvespolcok. Egy rövid lépcsősor, ami félemeletre vezet. Kellemes meleg van, ami kiváltképp jól esik. Bár kint sincs olyan eget-verő hideg, de ahogy megy le a nap, érezhetően hűl a levegő. Várunk, nézelődünk. Időnként megszólal a csengő, mire előkerül valaki, aki beengedi az érkezőt. Nagy a nyüzsi, jönnek-mennek, intézkednek, nevetések zaja szűrődik innen onnan. Elbágyadok és egy szót sem szólva mozizok. Aztán előkerül Teresa „nővérke”- aki esetleg valakinek a nővérkéje lehet, de nem az egyházé, mint mi hittük. Fiatal, mosolygós, kedves leányzó, aki maximum, ha 25 éves lehet. Nos, szóval most már világos, hogy nem zárda, se nem egyházi nevelde ez, hanem a Carritasnak egy épülete. Nem mintha számítana, dehogy. Teresa megkér minket, hogy válaszoljunk néhány kérdésére, ha nem baj, fel kell vennie az adatainkat. Jó, persze nincs semmi akadálya. Az adatok felvétele után még hosszan elbeszélget Párommal. Rólam is ejtenek néhány szót, nagyjából, ha jól értem azt, hogy még csak most tanulom a nyelvet. Ő is megnyugtat arról, hogy megfogok tanulni spanyolul. Nem tudom miért hiszik azt, hogy ideges vagyok az miatt, hogy megfogok e tanulni ezen a nyelven, vagy sem? Talán azt hiszik, hogy nehéz az Ő nyelvükön beszélni egy idegenajkúnak? Szerintem azért annyira nem-na persze, ha az akarat és az elszántság megvan...habár a 16 igeidejű ragozásukkal...nos én úgy tudom, a magyar az egyik legnehezebben megtanulható nyelv. Ha ezt megtudtam tanulni kisded eszmélésemkor, akkor a spanyol már gyerekjáték lesz. Eddig nem nagyon törtem magam a spanyol-nyelv elsajátításában. Talán mert mikor csak álmodoztunk róla, hogy kijövünk Spanyolországba, még magam sem hittem el, hogy ez valóban bekövetkezik. Ezért nem igazán vettem komolyan a tanulást. Kisebb-nagyobb lendülettel foglalkoztam vele, de sosem kitartóan. Viszont most érzem, tapasztalom a saját bőrömön, hogy bizony mégiscsak többet kellett volna vele foglalkoznom, és amit szeretnék :abban kitartóan hinni is, hogy bekövetkezik és ennek tükrében gondolkodni ,élni. Ha így tettem volna, akkor felkészültebb lennék és már legalább alapfokon tudnám a nyelvet érteni és beszélni. Viszont ezen már késő keseregni. Néha szégyenérzet fog el-legfőképp önmagam előtt, (hát még a spanyolok előtt). Mert, ha már kimegyek egy másik országba, hogy ott éljek-ha nem is életem végéig- akkor legalább azon a adott nyelven tudjak kommunikálni. Mivel ez így alakult, azon leszek, hogy újra több időt fordítsak rá. Elő fogom kotorni a szótárt és a képeskönyvet, rákapcsolok a tanulásra, rá én! - Ígérem magamnak és evvel az elhatározással kupán-vágom a szégyenérzetem..