Most jól esett visszaülni az autóba és néhány órát pihenni. Még szundikáltunk is. Párom megpróbált cigit kunyerálni járó-kelőktől, de nem sikerült. Többek közt odament egy fiatal afrikai származású sráchoz is, akihez én biztos nem mentem volna, mert már messziről ordított róla, hogy a cigi amit szív nem átlagos. Persze, hogy nem is kapott tőle. Mondtam is Páromnak, hogy nem látta, hogy minimum füves a srác? De, de hát attól még megpróbálta, sosem tudni, lehet, hogy lett volna nála hagyományos cigi is. Elviccelődve eljátszadoztunk avval a gondolattal, hogy mi lett volna, ha mégis adott volna egy füves cigit(ami jól tudjuk nem következett volna be, mert nem osztogatják csak úgy jó pofira)és mi most elszállva gondtalanul vigyorgunk kifele az autóból...pfuj sosem próbálnám meg, valahogy nem is vagyok rá kíváncsi, hogy milyen hatással lenne rám. Párom persze már régebben kipróbálta kíváncsiságból, de nem hatott rá semmilyen formában. Míg ezekről beszélgetünk, telik az idő és Imre elérkezettnek találja, hogy elmenjünk a templomhoz. A Pap nem mondott időpontot, hogy mikortól osszák az élelmet, éppen ezért jobb ideje korán odamenni. Szeles idő van, és kitudja meddig kell ott ácsorognunk felvesszük a kabátjainkat. Én még magamhoz veszem a tisztasági csomagomat is, odafele beakarok ugrani a bevásárló központba, szeretnék letisztálkodni, már amennyire ez lehetséges egy nyilvános illemhelyen. Mikor a templomhoz érünk, már tudjuk : nem érkeztünk ideje korán. A templom udvarában és kívül is egyértelműen olyan emberek gyülekeznek legtöbbje húzós bevásárló kiskocsival, akik élelmiszersegélyre várnak. Zömével arab nők. Kalákákban gyülekezve várakoznak. Látszik, hogy ez megszokott dolog és már van benne gyakorlatuk. De azért más nemzetségűek is akadnak. Sétálgatunk, nézelődünk, és végül leülünk egy padra, figyelünk. Kis idő múlva Párom egy közelünkben egyedül ácsorgó emberhez odamegy és beszélget vele. Ki azt mondja, hogy öt óra után kezdik. Hát addig még van legalább másfél óra. Na nem baj, türelmesen várakozunk. Mást úgysem tehetünk. Kisvártatva ideszól a megszólított ember, hogy most jön az az illetékes férfi, aki az osztás felügyeli, beszéljünk vele. Imrének több sem kell, megállítja és előadja a helyzetünket. Az először a carritasos papírokkal van elfoglalva, hogy ha az nincs, akkor nem kaphatunk semmit. De Párom értésére adja, hogy miért nincs és kéri szépen, hogy valami élelemhez juttasson minket, mert lassan három napja nem ettünk semmit és nagyon éhesek vagyunk. Ez hatot, mert azt mondja, hogy majd megpróbál intézni valamit, maradjunk itt, álljunk majd be a sorba, ha itt az ideje. Hah, de jó! Ügyes, talpra esett Párom van, ezt már egy ideje tudom, de most aztán kiváltképp! Végre lesz élelmünk hamarosan és ezáltal energiánk is. Halélujjá! ... A sor már alakul, legtöbben ismerik az itteni szokásokat, mivel mint már említettem: valószínűleg rendszeresen ide járnak. Mi még nem állunk be, feleslegesnek tartjuk, nincs papírunk, az embert kell figyelni, és ha megjelenik a látómezejében lenni, hogy még véletlenül se felejtkezzen meg rólunk. Az udvaron osztozik a templom és az iskola. Az iskolának egyik mellékajtajánál dagad a sor. Közben meg vége a tanítási időnek, mert szülők várakoznak a kifelé zúduló gyerekseregre. A gyerekek megszokhatták már a látványt, mert rá sem hederítenek a sorban ácsingozó élelmiszersegélyre váró emberekre. Talán így is van jól. Jó, ha ideje korán tisztába kerülnek a szegénység fogalmával, tényével is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése