Így mikor megláttuk a pihenő helyet pár kilométere arrébb, fellélegezve letértünk. Mint egy nagy park, olyan , de most ez nem hat meg. Leállunk. Nem szólunk egy szót sem, csak ülünk az autóba némán és meredünk magunk elé...ki ki a maga gondolataival...El telik egy kis idő, mire annyi hangot tudok hallatni, hogy közlöm: ,,megkeresem az illemhelyet". Megvan, nem valami tiszta, de a célnak megfelel, és még le is tudok mosakodni. Legalább ennyi előnye van... ennek az egésznek. Majd vissza térek, a körülöttünk támadt némaság kezd tova tűnni, Imre is eszmél, most Ő megy. Én meg csak sétálgatok a kocsi körül...száguldoznak a gondolataim, de egyre lassabban, és kezdek megnyugodni. Azt veszem észre, hogy észveszejtő variációk jutnak eszembe, hogyan lehetne pénzhez jutni...pl: akár találhatunk is, vagy valaki megszán, ha elsírjuk problémánkat...vagy, vagy...ne..na ezt azért mégsem..soha életembe nem jutott ilyen az eszembe...és gyorsan el is hessegetem magamtól, ez nem én vagyok...de most már valamennyire bele tudok érezni azok nők helyzetébe, akik nem találnak más kiutat, csak a testük árúba bocsájtását...Bármily hihetetlen , de mi párommal szinte minden gondolatunkat megosszuk, és őszinték vagyunk egymáshoz, de hmmm...ezt majd később mondom el neki inkább, milyen rémisztő agyament gondolat jutott eszembe...nem tudom mikor, majd egyszer. Imre jön vissza fele, látom leállt egy spanyol rendszámú kamionossal beszélgetni, ahogy ismerem biztos kitalált valamit. Reménykedve fogadom, de semmi, nincs más út, sem vissza fordító, sem semmi, el kell mennünk a legközelebbi kapuig...háát akkor menjünk, itt csak nem akarunk megöregedni, valahogy csak lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése