A
mai nap folyamán először egy nagyon készséges nővel hozott
minket össze a sors, mert abbahagyva a készülődést a zárásra,
telefonál, kérdezősködik. Evvel a mélabús egykedvűségemből
kirántva akaratlanul is el kezdek figyelni rá. Na nem mintha
érteném miket mond, de a mimikából és a hanglejtésekből azt
veszem le hogy segíteni szándékozik. Aztán hosszan beszél
Páromhoz, ki nagyon köszöni a segítséget, s elköszönve
kilépünk újra az utcára. Nem kérdezek semmit, várom, hogy
közölje az információkat. Amit meg is tesz , de nem valami
biztatóan beszél róla. Azt sikerült kiderítenie a nőnek, hogy
este a buszpályaudvaron meleg étel osztás lesz , a Carritaszosok
fognak kimenni, menjünk majd oda, hátha tudnak segíteni. Hát ez
tényleg nem sok, de nézzük a jó oldalát a dolognak, talán ma
este meleget eszünk. Az sem egy utolsó dolog. Aztán kitudja, ma
délelőtt lehet, hogy azért történt minden így, mert oda kell,
hogy eljussunk, ott fognak segíteni a tovább jutásban? Nem
tudjuk, mindenesetre most megkeressük a pályaudvart, hogy ne este
kelljen bolyonganunk. A megadott útirány hosszúra sikeredik, nem
is tudom mióta tekergünk, néha a térképet nézve, néha csak
megérzésből, ami most többet segít, mint a papírfecnin lévő
térképrészlet, amin be van jelölve az útirány. Elhaladunk egy a
Párom szerinti katedrális mellett, szerintem meg nem az, mert hiába
hatalmas egy épület, akkor sem katedrális. De nem vitázunk ezen a
felesleges dolgon, az tény, hogy monumentális egy épület. Készül
is néhány kép a kitudja milyen besorolású és csak a jó Istene
tudja milyen vallásirányzatot képviselő épületről a
társaságomban, ami mellett hangyának tűnök. Mikor
kituristáskodjuk magunkat visszatérünk feladatunkhoz, azaz úti
célunk eléréséhez. S mikor ebben a se eleje, se vége városban
végre megtaláljuk a buszpályaudvart, fellélegzek. Annyit
tekeregtünk, kanyarogtunk egyik utcáról, sugárútról a másikra,
hogy már azt sem tudjuk merre van az arra. És jön egy kis ördög
által kreált gondolat, hogy találunk vissza az autóhoz, ami
kitudja merre van? Ez az átvillanó gondolat a többi közt el is
vész, mert inkább annak örülök, hogy megtaláltuk azt a helyet,
ahová este el kell jönni. És ha ezt megtaláltuk, akkor vissza is
tudunk találni az autóhoz. Nem is értem, hogy vannak még mindig
ilyen apró cseprő nevetséges aggodalmas gondolataim. Hisz már
annyi minden történt, mióta útnak indultunk az ilyen dolgokon már
nem is kellene fennakadnom.
Így éltük meg...
Lépésről a másikra
01. - 02. - 03. - 04. - 05. - 06. - 07. - 08. - 09. - 10. - 11. - 12. - 13. - 14. - 15. - 16. - 17. - 18. - 19. - 20. - 21. - 22. - 23. - 24. - 25.
26. - 27. - 28. - 29. - 30. - 31. - 32. - 33. - 34. - 35. - 36. - 37. - 38. - 39. - 40. - 41. - 42. - 43. - 44. - 45. - 46. - 47. - 48. - 49. - 50.
51. - 52. - 53. - 54. - 55. - 56. - 57. - 58. - 59. - 60. - 61. - 62. - 63. - 64. - 65. - 66. - 67. - 68. - 69. - 70. - 71. - 72. - 73. - 74. - 75.
76. - 77. - 78. - 79. - 80. - 81. - 82. - 83. - 84. - 85. - 86. - 87. - 88. - 89. - 90. - 91. - 92. - 93. - 94. - 95. - 96. - 97. - 98. - 99. -100.
Ezek nem LOTTÓ számok, hanem? na mi? igen linkek sorban részenként. Egy katt és ott a folytatás!

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése